Sokak szerint a Fidesz sikerének egyik nagy titka, hogy a pártot a mai napig az a jól összeszokott baráti kör irányítja, akik a '80-as években a Bibó Szakkollégiumban ismerték meg egymást.
A kicsi, de jól összeszokott baráti társaságok hatékony politikai fellépéséről kedden is meggyőződhettünk, mikor a szolnoki kopaszok megszállták a Nemzeti Választási Iroda épületét, hogy népszavazást kezdeményezzenek a vasárnapi zárva tartásról.
Igaz, végül nem ők voltak a leggyorsabbak, Erdősi Lászlónénak nagy bravúrral végül sikerült őket is beelezőnie, de mivel a kopaszok mappáikban is a herceghalmi néni kérdése lapult, ezért bízhatunk abban, hogy nem voltak túl csalódottak, mikor visszatértek Szolnokra.
Az egyik olvasónknak köszönhetően most megnézhetük, hogy hol csiszolták tökéletesre a keddi akció ötletét, amivel a kis csapat egy délelőtt alatt képes volt új szintre léptetni a magyar politikai kultúrát.
A Nemzeti Választási Bizottság épületében megjelenő kopaszok ebben a szolnoki edzőteremben gyúrtak rá annyira az állampolgári tudatosságukra, hogy attól végül Nyakó István sem fért oda a blokkolóhoz a saját kérdésével:
Olvasónk azt mondta, hogy a srácokat elég gyakran lehet itt látni. Egyébként pedig a Fradi meccsein is rendszeresen ott vannak. Néhányan közülük pedig a Facebookon olyan képeket posztoltak, amiken Kubatov Gábor csapatának biztonsági szolgálata, a Fradi Security mellényében pózolnak.
Egy fénykép szerint Erdősi Lászlóné aláírásával voltak dokumentumok a kopaszok kezében is.
Korábban Fradi Security-s mellényben pózoltak a kedden népszavazást kezdeményezők.