Az MNB ma visszavonta a PRO V1TA Első Magyar Kiegészítő Egészségpénztár tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte annak felszámolását, közölte az MNB. A pénztár ugyanis súlyosan és folyamatosan megszegte a tevékenységére vonatkozó előírásokat.
A pénztár vagyonát felosztják a tagok között, de csak a felszámolási eljárás keretében.
A pénztárnál a 2014 végi állapot szerint 3473 ember összesen 234 millió forint megtakarítást halmozott fel. Tehát az egy főre jutó megtakarítás nem volt túl magas, mindössze 67 ezer forint.
A pénztár annál a DRB Bankcsoporthoz tartozó BRB Buda Regionális Bank Zrt.-nél és ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt.-nél tartotta vagyonának jelentős részét, melyeket bedöntöttek a Buda-Cash tulajdonosai, majd az MNB visszavonta az engedélyüket. Tavaly március 3-án emiatt rendelt el kifizetési tilalmat az MNB a pénztárnál.
A jegybank ezt követően vizsgálódni kezdett, és kiderült:
Ez így együtt már tényleg sok volt, ezért intézkedett a jegybank ilyen drasztikus módon.
(MNB)