Az NVB lesöpörte a kopasz erőemberek akciója miatti kifogást, az MSZP és az LMP támogatásával

POLITIKA

A Nemzeti Választási Bizottság pénteki ülésén a kedden reggel történtek miatti panaszról volt szó. Ekkor akadályozták meg kopasz kidobók, hogy az MSZP-s Nyakó István népszavazási kezdeményezést adjon be a vasárnapi zárva tartás ellen, és így előzte meg a szocialista politikust egy néni.

A történtek miatt először az MSZP-s Lukács Zoltán élt kifogással, most az ő panaszáról döntöttek.

Patyi András, az NVB elnöke a mai ülésen azt javasota a testületnek, hogy ne foglalkozzanak a kifogással, azt érdemi vizsgálat nélkül utasítsák el.

Mint mondta, azért, mert:

  1. Nincs a kifogásban jogszabály szerint is leírva, hogy mi a probléma, csak az, hogy nem engedték oda Nyakót az egyébként fura dolgokat mondogató férfiak a népszavazási kezdeményezés időpontját hitelesítő géphez.
  2. A másik gond az volt, hogy a kifogáson szereplő lakcím nem Lukács Zoltán lakcím-nyilvántartásban szereplő címe. Egyébként Lukács nem is rosszul írta az utcát, hanem csak átnevezték, ahol lakik, és a régi nevet írta le, miközben a lakcím nyilvántartásban az új néven szerepelt.

Ebből vita lett, de végül:

11 igen és 1 nem szavazat mellett a kifogást érdemi vizsgálat nélkül elutasították.

Az elutasítás mellett szavazott az Nemzeti Választási Bizottság MSZP-s és LMP-s delegáltja is.

A szocialista delegált Litresits András a 444-nek arról beszélt, hogy azért szavazott az elutasításra, mert Patyi András elnök megígérte, hogy hétfőn érdemben foglalkoznak a kifogással. Szerinte formailag valóban nem volt rendben az MSZP-s Lukács beadványa, de aztán ahhoz küldött kiegészítést, amit szerinte új kifogásként fognak hétfőn érdemben tárgyalni.

Az ülésen egyébként Patyi erre nem tett egyértelmű ígéretet, csak azt mondta, hogy ha Lukács később küldött kiegészítése formailag megfelel, akkor tárgyalják majd külön kifogásként.

Litresits arról is beszélt, hogy Pálffy Ilonának, a Nemzeti Választási Iroda elnökének vasárnapig van lehetősége érvénytelennek nyilvánítani akár Nyakó akár Erdősiné beadványát, így a hétfői ülésen tisztább lesz a kép. Azt mondta, hogy szerinte akkor magáról a népszavazási kezdeményezésről is érdemben dönthetnek.

Az LMP-s delegált, Bodolai László is arról beszélt, hogy majd hétfőn térnek vissza érdemben az ügyre, ezért támogatta, hogy most érdemi vizsgálta nélkül utasítsák el a panaszt.

Nyakó István MSZP-s politikus egyébként a helyszínen volt, és új kifogást adott be, állítása szerint azzal minden rendben lesz. Péntek délután 16 óráig lehetett panasszal élni a kedden történtek miatt.

Az ülés után Pálffy Ilona, az NVI elnöke azt mondta, hogy megnézte a kedd reggel-délelőtt készült videó felvételeket, és szerinte

a rendeltetésszerű joggyakorlás elve sérülhetett, de bűncselekmény nem történt.

Azt is mondta, hogy kedd óta saját hatáskörben nem változtattak a beléptetési renden. Korábban azt mondta: a 25 kopasz akár be is nyújthatott volna népszavazási kezdeményezést.

Patyi András azt mondta, hogy megtisztelő a miniszterelnök felkérése, hogy dolgozzanak ki változtatásokat, és egy hónapon belül megteszik a javaslatukat. (Ma Trócsányi László igazságügyi miniszter is azt mondta, várja az NVB javaslatait, pedig a választási iroda rég megmondta többször is, hogy mit kellene csinálni.)

A Fidesz szerint egyébként a szocialisták csinálták a botrányt.

Kapcsolódó cikkek

Kedden 15 kidobó kiütötte a magyar jogállamot

Az ellenzék nem indíthat népszavazást a vasárnapi zárva tartás ellen, ma kiderült, hogy tényleg bármi áron megakadályozzák őket ebben.

erdelyip
POLITIKA

Ezért jó a kormánynak, amit Népszavazási Lászlóné csinál

Ha az MSZP indít népszavazást a vasárnapi boltzárról, abból szinte csak rosszul jöhet ki a Fidesz. Inkább megéri nekik a kopaszokkal és a nénivel bábozni.

erdelyip
POLITIKA

Kálmán Olga: Ne, ne, ne!!!4

Nyakó István felidézte, hogy miket kellett végighallgatni a kopasz népszavazást kezdeményezőktől. Anális közösülés, nemi szervek, orális szex.

Botos Tamás
POLITIKA

Az NVI elnöke szerint a 25 kopasz akár be is nyújthatott volna népszavazási kezdeményezést

Nem volt olyan dolog, amiért intézkedni kellett volna kedden Pálffy Ilona szerint. De a jogszabályok szerinte is az ügyeskedőknek kedveznek.

Horváth Bence
POLITIKA

Orbán csak mellébeszélt, amikor a népszavazó verőemberekről kérdezték

Szerinte nem először volt "tülekedés", felkéri a Nemzeti Választási Bizottságot, hogy elemezzék a helyzetet. Csak a Fidesz kedvenc sajtótermékei kérdezhettek tőle.

Bede Márton
politka

Trócsányi László várja az NVB javaslatait, pedig a választási iroda rég csak azt szajkózza, mit kellene csinálni

Az igazságügyi miniszter mégsem érzi a felelősségét a választási irodai balhéban.

Herczeg Márk
politika

A Fidesz elárulta, hogy szerintük kik csinálták a balhét a Nemzeti Választási Irodánál

Most pedig azt szeretnék, ha ez soha többé nem fordulna elő.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA