Megöltek 92 Boko Haram-tagot Nigériában

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A kameruni hadsereg bejelentette, hogy megöltek 92 Boko Haram-tagot, és kiszabadítottak 850 foglyot. Az akciót a nigériai erőkkel közösen hajtották végre.

Az iszlamistákat a nigériai Kumshe falunál támadták meg, ami a kameruni határ közelében fekszik. Az akció során két kameruni katona vesztette életét, mikor akna robbant mellettük. További öt katona pedig megsebesült. A szóvivő szerint a lefoglalt fegyverek és lőszerek mellett megtalálták az a helyet is, ahol a terrorszervezet a házi készítésű aknáit gyártotta.

Az Egyesült Államok szerint a Boko Haram a világ egyik legerőszakosabb terrorszervezete. 2014-ben azzal hívták fel magukra a figyelmet, mikor elraboltak 276 diáklányt. Az elmúlt 6 évben körülbelül 15 ezer embert ölhettek meg. (via Guardian)