Mielőtt még átnyomták volna az év eddigi legpofátlanabb törvényét, egy picit még rontottak is rajta

gazdaság

Ahogyan azt sejteni lehetett, a kormánytöbbség alig több, mint 24 óra alatt átnyomta azt a törvényjavaslatot, ami a Matolcsy György által alapított alapítványok tőkéjének ellopásáról ("közvagyon jellegének elvesztéséről"), az MNB cégeinek közadatigénylés-megtagadási jogáról és Matolcsy György és társai fizetésének duplázásáról-triplázásáról döntött. Azoknak az embereknek a neveit, akik megszavazták ezt a szégyenletes törvényt, itt találja.

De mielőtt elfogadták volna, egy picit még rontottak a törvényen, már ha ez lehetséges egyáltalán.

Manninger Jenő javaslatára ugyanis azoknak az MNB-s cégeknek a körét, amelyek mostantól megtagadhatnak bármilyen közérdekű adatigénylést üzleti adatokra hivatkozva, kiegészítették azzal, hogy "vagy ezen gazdasági társaság által (...) közvetlenül vagy közvetve irányított vállalkozás". Ez a rész bekerült az összegző módosító javaslatba, így ezzel együtt fogadták el az MNB törvény módosítását.

Így például a Giro Zrt., a Keler Zrt. vagy a Mark Zrt. leányvállalatai, vagy a Matolcsy György magánhadseregeként működő MNB Biztonsági Zrt. cége, a Qualitas Védelmi Tanácsadó Kft is teljes mértékben elrejtőzhet a nyilvánosság elől.

Az MNB (nem teljes) cégbirodalma. Klikk és nagyobb lesz. Ábra: ceginfo.hu.

Így aztán az MNB a jövőben akár az eddiginél lazább felügyelet és szinte nulla nyilvánossági kontroll mellett folytathatja cég- és ingatlanbirodalmának építését, a mi pénzünkből.