Példamutató civil szervezetként díjazta a kormány a Századvég Alapítványt

PÉNZ

Húsz civil szervezet között 300 millió forintot osztott ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerda délután, hogy biztosítsák a legderékabb civil kezdeményezések számára a zavartalan működést.

Az egyes szervezetek vezetői megbízóleveleket vehettek át, és ők lettek a Civil Információs Centrumok vezetői. Azt nem tudni, mennyi pénz jár egyes díjakkal, csak a keretösszeg ismert. 

Lánczi András, Szalay-Bobrovniczky Alexandra, G. Fodor Gábor. Mintacivilek.

Az eseményről beszámolt az MTI is, de a tudósításból kimaradt a díjazottak listája, a HVG viszont kiszúrta, hogy a minisztérium honlapján ott van. Megyénként osztottak díjakat, a 2016. évi „Civil Információs Centrum" címpályázatra beküldött pályázatok budapesti győztese pedig 

a Századvég Politikai Iskola Alapítvány! 

Az alapítvány tavaly a Századvég Gazdaságkutatóval közösen hirdetmény nélküli zárt eljáráson 791 millió forintos közvéleménykutatói megbízást nyert a fejlesztési minisztérium pályázatán, tavasszal 80 millióért szerződött szintén a fejlesztési és a gazdasági minisztériummal tanulmányírásra, majd három évre  1,8 milliárdért szerződtek a jegybankkal további tanulmányok elkészítésére. 

A másik oldalon a Századvég elemzői évek óta támogatják a kormány elképzeléseit a nyilvánosságban. Ilyen egy mintacivil a kormány szemében - jár is hozzá további néhány millió. 

(HVG)

(EMMI - itt a díjazott civilek teljes listája