Magyarországon a hivatalos statisztikák szerint évi 99 ezer ember fertőződik meg a kórházakban, ezekben a fertőzésekben még a hivatalos statisztikák szerint is kábé annyian halnak meg évente, mint közlekedési balesetekben. Ezeket a fertőzéseket 50-70 százalékkal is vissza lehetne szorítani, például akkor, ha a valóságban használt 6 liter/1000 betegnap alkoholos kézfertőtlenítő helyett a WHO ajánlásainak megfelelő 20 liter/1000 betegnap is rendelkezésre állnak.
Az Országos Epidemiológiai Központ 2014-es éves jelentése szerint abban az évben összesen 17 517 968 betegnap volt, vagyis abban az évben összesen 350,4 ezer liter alkoholos kézfertőtlenítőre lett volna szükség, hogy kijöjjön a WHO által javasolt arányszám.
Mivel panaszként felmerült, hogy a kórházi dolgozók nem igazán szeretik a spórolásból megvett legolcsóbb termékeket, mert az szárítja a bőrüket, a Medigor gyógyászati segédeszköz-kereskedő webshopjából a létező legdrágább*, bőrvédő adalékot is tartalmazó terméket választottam ki, amiből öt liter bruttó 6580 forintba kerül. Vagyis 2014-ben
462 millió forintból
meglett volna a szükséges mennyiség.
A kormány március 3-i határozatával 7 milliárd 141 millió forintot csoportosított át az idei költségvetésből a 2017-es vizes világbajnokság sportlétesítményeinek fejlesztésére.
Ennyiből 15 évre és még 5 hónapra elég alkoholos kézfertőtlenítőre futná.
*PONTOSÍTÁS 10:13: Közben találtam egy még drágább kézfertőtlenítőt, amiből 1,54 milliárd forint lenne az éves adag. Abból így csak
4 évre és 7 hónapra eleget lehetne venni.
Ehhez mondjuk kéne elég kézfertőtlenítő, és az sem ártana, ha az orvosok tudnák, hogy mire adják az antibiotikumot.
Az ÁNTSZ igyekszik számháborúvá egyszerűsíteni a kórházi fertőzésekről kirobbant vitát. Persze nem mindegy, hogy hányan halnak bele a kórházi ápolásba, de most elsősorban arról van szó, hogy a rendelkezésre álló adatokat még az orvosok is nehezen értelmezik, következtetéseket meg végképp nem tudnak levonni belőlük.
A decemberben a hálapénz ellen nyílt levélben tiltakozó orvosok azonnali beavatkozást követelnek, mert szerintük többen halnak meg egy évben kórházi fertőzésekben, mint közlekedési balesetekben.
Alig jut pénz fertőtlenítőszerre, amiből harmadannyit se használnak, mint amennyit a WHO javasol. Arról pedig sejtésünk sincs, hogy valójában milyen súlyos a helyzet, mert egyes kórházakban még a fertőzések laboros azonosításán is inkább spórolnak.
A Nemzeti Olimpiai Központ-beruházás támogatására szánt összegből.