Juhász Péter, az Együtt politikusa délután közleményt küldött az MTI-nek, hogy vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktor ellen, mivel véleménye szerint a pénteki cikkünk és Ferenczi Krisztina oknyomozásai alapján "az Orbán-családnak egy olyan 13 hektáros terület van a birtokában, amin 5 kastély jellegű épület is áll."
Az eljárás célja az lenne, írta Juhász, hogy megtudjuk, az Orbán-házaspárnak milyen kötődése van a birtokhoz. A Fidesz-frakció két órán belül reagált. Azt írták a hírügynökségnek, hogy Juhásznak a saját vagyonával kell elszámolnia,
ugyanis valódi életkörülményei és bevallott jövedelme nyilvánvalóan nem állnak egymással arányban.
Azt nem írja a közlemény, hogy milyen életkörülményekre utalnak, azt viszont igen, hogy "a Fidesz Budapesti Szervezetének Elnöksége ezért vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Juhász Péterrel szemben Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatánál."