A TEK ugyan lezáratja a Nemzeti Múzeum környékét március 15-én Orbán Viktor ünnepi beszédének idején, a Demokratikus Magyarországért Civil Társaság nevű szervezet mégis megtarthatja saját demonstrációját
csak egy kicsit távolabb, a Kálvin tér és a Kecskeméti utca találkozásánál.
A szervezők erről egyeztek meg a BRFK-val. Büki Zoltán civil aktivista, a tüntetés szervezője a Népszabadságnak azt mondta,
nem akarnak balhét, nem fogják megzavarni a miniszterelnök beszédét,
viszont így is tudnak "kellemetlen meglepetést" okozni
"egyfajta performansz" keretében.
Ha abból indulunk ki, hogy tavaly akkora szócsaták kerekedtek a kormány hívei és kritikusai között, hogy a Fidelitas egyenesen provokátorfigyelőket toborzott az ünnep után, akkor idén is erős hangulatra lehet számítani.
A kellemetlen performansz nem azonos a nagy tanártüntetéssel, az 15-én délután lesz, és a Hősök teréről indul.