Befagyasztotta a Premier League a vendégjegyek árát

sport

A PL mind a húsz klubjának egyetértésével három évre 30 fontban (12000 forintban) maximálták az angol focibajnokság idegenbeli jegyárait.

Az őrülten gyors tempó mellett a PL hosszú évek óta a nyugat-európai mércével mérve is brutális jegyárairól volt híres, annak ellenére, hogy a klubok egyre több pénzhez jutottak a tévés szerződéseik révén, a jegyárbevétel aránya pedig egyre kisebb volt az összebevételeiken belül. A kapzsi klubtulajdonosok azonban annyira mohók voltak, hogy azzal már a saját megélhetésüket kezdték el kockára tenni. A PL népszerűségének - és így a magas tévéközvetítési díjaknak - az egyik fő oka ugyanis a stadionok jó hangulata, a folyamatos és nagyon hangos szurkolás, ami még azt is képes feledtetni, hogy ez nem a világ legerősebb bajnoksága, sőt talán mégcsak a második helyen sincsen. De a hazaiakat énekpárbajra provokáló vendégszurkerek nélkül nyilván langyosabb lenne a hangulat. Talán ez hozta meg a klubok eszét.

A helyzet ugyanis idénre végképp elsúlyosodott: a legpénzéhesebb Chelsea stadionjában 47 fonttól indultak a vendégjegyek árai, a munkáshagyományaira annyira büszke West Hamnél pedig 25 és 85 font közötti összegért mehetnek be a vendégek.

A Liverpool szurkolóinak meccsről kivonulós tüntetése, amit a tervezett további jegyáremelések miatt tartottak, végre észhez térítette a klubokat, amik egymás után jelentik be, hogy egy vagy több ébre befagyasztják a saját bérlet- és jegyáraikat.

(via Financial Times)