Péntek este a Magyar Közlönyben megjelent egy kormányhatározat Orbán Viktor aláírásával, amiben a miniszterelnök elrendelte, hogy a rendkívüli kormányzati intézkedések tartalékából rendezzék a Terrorelhárítási Központ (TEK) a Karmelita kolostorral kapcsolatos személyvédelmi kiadásait.
Most megtudtuk, hogy a Hajdu Jánosék mennyiből fognak ott berendezkedni: a TEK a Belügyminisztérium keretéből egyszer kap 28,9 millió forintot dologi kiadásokra, valamint plusz 65,8 milliót beruházásokra, azaz összesen 85,7 milliót.
Ezen felül pedig évente kapnak 271,4 millió forintot személyi juttatásokra, járulékokra és más dologi kiadásokra, hogy védeni tudják az épületet.
A Karmelita kolostort közel 20 milliárd forintból alakítják át. alakítanak át. Egy korábbi kormányhatározatból kiderült, hogy „az épület méltó berendezésére” a kormány a költségvetés tartalékából még 1 milliárd forintot különített el. Ebből műkincseket vesznek majd.
Nagylelkű olvasóink pedig - a legnagyobbakat követve- teljesen ingyen látták el a miniszterelnököt a legjobb tanácsokkal, hogy milyen képeket tegyen ki az irodájában.