Nyakó István sok emberrel megy majd a választási irodához

POLITIKA

Az MSZP a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elé szervezett március 15-i tüntetést.

Tüntetők az MSZP március 15-i rendezvényén (Fotó: Sarkadi Zsolt)

Nyakó István a beszédében azt mondta, hogy ahogy március 15-én sem kértek, hanem követeltek, úgy most is követelni kell a köztársaságot és az alkotmányossághoz való jogot.

A szocialista politikus azt ígérte, hogy amikor majd a Kúria dönt a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kezdeményezések ügyében, akkor sok emberrel mennek majd az NVI elé, hogy elérjék, legyen népszavazás a közvélemény-kutatások szerint széles körben elutasított kötelező vasárnapi zárva tartásról.

Kunhalmi Ágnes – aki főleg az oktatáspolitikát és a bennünket a boldog Európától elszakító putyinista Orbánt szapulta – azt mondta:

„Értem én, miniszterelnök úr, hogy a kerítésen fennakadt szír kisgyerekekkel könnyű eltakarni a rohadó iskoláinkat.”

Szerinte Orbán nem más, mint Putyin előretolt trollja, akitől meg kell védeni az országot és Európát.

Kapcsolódó cikkek