Kétszáznegyven lőszer volt a kiskunhalasi kalasnyikovosnál

bűnügy

Fazekas Géza ügyészségi szóvivő az MTI-nek mondta el, hogy pontosan mi történt tegnap a kiskunhalasi járási bíróság épületében, ahol egy zavart férfi Kalasnyikovval próbálta agyonlőni a város vezető ügyészét.

Rendőrségi bűnügyi helyszínelő készít videofelvételeket a Kiskunhalasi Járási Ügyészség és a Kiskunhalasi Járásbíróság épülete előtt, ahol lövöldözés történt 2016. március 16-án. - MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely 

Fazekas szerint a férfi reggel 9 óra előtt jelent meg a bírósággal közös járási ügyészségi épületnél. Magával vitt egy gépkarabélyt is egy papírdobozban, és 240 lőszert. Az előtérben lévő biztonságiaknak azt mondta, hogy a vezető ügyészt keresi, ott azt válaszolták neki, hogy várnia kell. Később, mikor át akarták vizsgálni, kivette a dobozból a Kalasnyikovot és az egyik biztonsági őrre fogta. Azt követelte, hogy vezessék a vezető ügyészhez.

Elindultak felfelé a lépcsőn, de egy bírósági alkalmazott közbelépett. Dulakodni kezdtek, ekkor dördült el három lövés. Ez után az ügyészségen tartózkodó rendőrök segítségével sikerült lefegyverezni a férfit. Fazekas azt mondta, hogy a férfi, akit más mellett emberölés előkészületével gyanúsítanak, nem jutott fel az épület második emeletére, ahol az ügyészség található, a dulakodás során legurult a lépcsőn.

(via)