art gecco: nyúl és szárnyas fia vagyok én

art gecco

Nyulak, csirkék, kakasok, tyúkok, Jézus a kereszten nem, mert

Vallással nem viccelünk,
vallással nem viccelünk,
vallással nem viccelünk!

Nyulak, akik azt mondják: NI! nagyok

Kérlek játssz velem, most jöttem az Endor bolygóról!


A bicepszem hetvenhetes, a léviszem ötszázegyes

Állatok, akik tudatmódosító szerekhez folyamodtak

Vége van ennek nagyon, kicsi csillag
A 2013-as Lorán Lenke hasonmásverseny győztese most tudta meg, hogy áprilistól nem kap szereplési lehetőséget a TV2-ben, ezért Nagypéntekig másfél kiló füvet fog elszívni

Állatok, akik Bizonyos Okokból kész vannak

kakaska (tyúkocska?) kész van
nyuszmóci kész van
állat még nem volt ennyire kész, mint ő

Állatok, akik valamit csinálnak épp

kakaska a közös felügyelet elvesztését követően sérült gyermekét rabolja épp
nyuszi szalamandratojást farag rolettivel épp

Állatok, akik elkomorodtak így az ünnep közeledtével

azon töri a fejét, hogy vajon lenne-e teste, ha Jézus mégsem dönt a feltámadás mellett
a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola félévi osztályozó értekezletén Pukli István szavaira emlékeznek

Állatok, akik halottak, de harmadnapra feltámadnak az Írások szerint

pedig azt hittem megtalálom még a szerelmet mielőtt áramütést kapok
a nyúl, akit állítólag nem koronázott siker

Felkészülnek: bárányok, tojások.