2015 szeptember 1. és december 31. között ellenőrizte az ÁNTSZ a legendás menzareform eredményeit, az előírások pontos betartását. Az eredményekről beszámoló Magyar Nemzet-cikkből kiderül, hogy vannak ugyan problémák, de az illetékesek szerint ezek nem megoldhatatlanok.
A négy hónapos vizsgálati időszakban összesen 1141 közétkeztető konyhán tartottak ellenőrzést, és csak három esetben szabtak ki pénzbírságot:
Találtak kisebb hibákat is, például hogy sok helyen továbbra is bő olajban sütnek, kevés halat szolgálnak fel, és nem adnak elegendő tojást, de ezekért nem járt pénzbüntetés.
Az ÁNTSZ szerint egyébként az Az óvodások, kisiskolások nyitottak az újdonságokra, például jól fogadták a halételeket. A közétkeztetés megújítását pedig ott utasították el inkább, ahol a szolgáltató a változásokat átmenet nélkül hajtotta végre.