Csütörtökön a Városligetben készült az a felvétel, amin azt látni, hogy egy rendőr és a fák kivágása miatt tiltakozó fideszes politikus, Illés Zoltán üvöltözik egymással.
Hasonló jelenetet eddig nem nagyon láttunk, ezért kíváncsiak lettünk, mi a helyzet jogi státusza, követett-e el bárki szabálysértést, tehet-e ilyet egy rendőr és üvölthet-e vissza az állampolgár.
Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság rendvédelmi programjának vezetőjének elmondása szerint független rendészeti panasztestületi döntések és bírósági gyakorlat alapján is egyértelmű, hogy attól, hogy egy állampolgár tiszteletlenül viselkedik az intézkedő rendőrrel szemben, az még nem jogosítja fel a rendőrt arra, hogy hasonlóan cselekedjen, ugyanúgy be kell tartania a szakmai szabályokat.
De a konkrét esetben erről nem is volt szó, a felvétel alapján azt látni, hogy az intézkedő rendőr kezdett el kiabálni Illéssel, aki erre csak visszakiabált.
Tóth szerint a rendőr az üvöltözéssel ugyan sem bűncselekményt, sem szabálysértést nem követett el, de az elképzelhető, hogy fegyelmi eljárás induljon ellene. Eljárása biztosan nem volt szakszerű, például azért sem, mert
a rendőrnek intézkedés közben kötelessége az állampolgárok emberi méltóságát tiszteletben tartva eljárni.
Ezt mondja ki a rendőrség etikai kódexe is: a rendőr a ráruházott hatalom alkalmazása során megfontolt és mértéktartó, intézkedéseit előítéletektől és indulatoktól mentesen hajtja végre, kerüli a szükségtelen konfliktusok kialakítását - ezt, a méltóság tiszteletben tartására vonatkozó előírásnál konkrétabb szakmai szabályt sérti a rendőr Tóth szerint.
Ugyanakkor az Tóth szerint gyakorlatilag biztos, hogy Illés nem követett el szabálysértést.
A kiabálás nem számíthat a rendőri intézkedés akadályozásának, de ráadásul az adott jelenetben az is kérdéses, hogy rendőri intézkedés zajlik-e, vagy valamiféle fura egyeztetés.
Az ügyben megkerestük a rendőrség sajtóosztályát is, arra voltunk kíváncsiak, hogy indul-e vizsgálat a felvételen látható jelenetek miatt.
Update: megérkezett a rendőrség válasza, mint írták,
"a rendőri intézkedés során a rendőr által tanúsított magatartás és kommunikáció nem felel meg a követelményeknek és az elvárt intézkedési kultúrának.
Az esettel összefüggésben a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányság vezetője hatáskörében megteszi a szükséges intézkedéseket."
Bele sem gondolunk, mi történik, ha nincs ott a kamera, és az egyik szereplő nem Illés Zoltán volt államtitkár. Elszabadultak az indulatok a Városligetben.
Riadóláncot szerveznek, a fák megvédéséből szerinte olyan szimbolikus ügy lehet, mint az isztambuli tüntetéshullám. Nem tesz feljelentést az üvöltöző rendőr ellen.