Öt rakétát lőtt ki hétfőn a Japán-tengerre Észak-Korea. Észak-Korea rendszerint végez rakétakísérleteket, ilyenkor rövid hatótávolságú rakétáival a Japán-tengert igyekszik eltalálni, ami általában többször sikerül, mint ahányszor nem - bár tény, hogy a Japán-tenger viszonylag jó célpont, mert elég nagy.
A dél-koreai hadsereg mindenesetre figyelemmel kíséri a fejleményeket, és fokozott védelmi készültséget is elrendelt.
A jelenlegivel együtt Phenjan négy rakétatesztet hajtott végre az elmúlt bő két hétben. Az első tesztre négy nappal az amerikai-dél-koreai hadgyakorlat kezdete előtt, március 3-án került sor, ezt Phenjan március 10-én megtoldotta két rövid hatótávolságú Scud rakéta kilövésével, míg a múlt pénteken két közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát tesztelt, amelyek közül az egyik állítólag már útközben felrobbant. (Via MTI)