Egymás után mondanak fel a TV2 Tények című hírműsorának riporterei – írtuk, amikor hétfőn már Szabó Tibor riporter is elment.
Aztán kedden Kőrösi Gábor szerkesztő-műsorvezető távozott, ma reggel pedig Hermann Gábor riporter adta be a felmondását.
A Népszabadság úgy tudja, hogy a többiekhez hasonlóan Harmann Gábornak is vállalhatatlanná vált a TV2, és nem akar részt venni az új hírigazgató, Kökény-Szalai Vivien által megrendelt politikai karaktergyilkosságokban. (Előbb Zuschlag János és Pukli István kapcsolatáról kerültek adásbapropaganda-hangulatú riportok, később Juhász Péter budai lakbérére szállt rá a hírműsor stábja.)
Egy hónap alatt összesen már közel 10 munkatárs ment el a TV2 hírcsapatából önként vagy kényszerűségből – írja a lap.
Néhány nap alatt három újságíró és egy bemondó jelentette be, hogy nem folytatja tovább.
Három percen át sorolta a Tények a tanártiltakozás egyik ismert arca, Pukli István bűneit. Pontosabban a családjáét.
Az állami pénzből vett tévé riporterének gyanús, miből futja a "drogügyeiről ismert" politikusnak budai bérletre.
Nemhogy a Napló riportere nem lesz, de már az Összezárva Friderikusszal című műsorát sem folytatja.