Rogán Antal számára a Balaton egy létforma

belföld

Siófokon ünnepélyesen megnyílt a 170. balatoni hajózási szezon szombaton, a megnyitó részeként átadták a város nevét viselő felújított katamaránt.

"Nekünk magyaroknak a Balaton egy létforma, nemzeti szimbólum, összetartó erő, egy olyan érték, amit őriznünk kell" 

- mondta az eseményen Rogán Antal. De mi is az a létforma?

létforma (főnév)
Megjelenési alak, amelyben egy élőlény, anyag, dolog a valóságban létezik, a valóságban testet öltve, tömeggé összeállva érzékelhető lesz.

Ezt jelenti tehát a magyarok számára a Balaton.

Ezen kívül még elmondta még, fontos húzóágazatnak tekinti a turizmust, ami évről évre jobban teljesít, de fejleszteni kell. Ezért döntött a körmány előző héten úgy, hogy az idegenforgalom fejlesztését egy új úgynökség fogja össze a jövőben, aminek élére kormánybiztost neveznek ki. A brüsszeli merényletről is beszélt, azt mondta:

"nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, hogy gonosz erők elvegyék ünnepeinket, életkedvünket"

(MTI)