Adele szerint Jamie Oliver bassza meg magát

Egészségügy

Jamie Oliver celebséf nemrég azt mondta, hogy az Egyesült Királyságban „probléma”, hogy nem elég anyuka szoptatja a gyerekét, pedig ez „egyszerű” és „kényelmes”. (Az amerikai és a brit egészségügyi hatóságok ajánlása szerint fél évig javasolt szoptatni a gyereket.)

Fotó: Karl Gabor / Wikipedia

Adele rekordénekes viszont másképp látja. A londoni koncertjén tartott egy hosszabb beszédet brit zászlóval a vállán, és többek között erről is beszélt, mint anyuka:

Forrás

Azt mondta:

„Ez kibaszott nevetséges, és mindenki, aki nyomást gyakorol ránk: basszátok meg magatokat, jó?”

Mint mondta, nagyon nehéz a szoptatás, nem mindenki képes rá, ő maga 9 hétig bírta, aztán átállt tápszerre. Ezért azt mondta, minden kismama etesse a gyerekét úgy, ahogyan tudja. (Mashable)