2010 óta nem nőtt, sőt, csökkent a meccsre járó szurkolók száma, írja a Népszabadság. A lap a Csányi-Orbán páros regnálásának kezdete, a 2010. őszi szezonkezdet óta lejátszott 1355 bajnoki mérkőzés látogatottsági adait vizsgálta. Eszerint
a mostani NB I-es mérkőzések átlagos nézőszáma ugyanúgy 2800 körül alakul, mint a 2010/11-es idényben, kicsit még kevesebb is.
Pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség A megújulás évtizede 2010–2020 című stratégiája szerint 2015-ig ötezerre, 2016-ra hatezerre kellett volna növekednie ennek a számnak. Ausztriában az átlagos meccsenkénti nézőszám kilencezer, Csehországban pedig ötezer. Az új stadionok tehát semmiféle látogatószám növekedést nem okoztak. A cikk írói szerint jó példa erre a debreceni Nagyerdei stadion, ami
14 százalékos kihasználtsággal működik, és olykor a forduló összes nézője elférne egy lelátón.
A költségvetés a tervek szerint nem áll le a stadionfejlesztésekkel:
2017-ig nagyjából 235 milliárd forintot áldoz építésükre.
A kihasználatlanság és a jegyárak szintentartása miatt a kluboknak egyre nagyobb teher lesz majd a stadionok fenntartása, üzemeltetése. Ezt a kormány felismerte, legalábbis erre utal, hogy Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a tao2 előkészítésekor már arról beszélt: lehetővé akarják tenni a társaságiadó-kedvezmény révén befolyó pénzből a stadionok fenntartására is költhessenek a klubok.
A Népszabadság szerint az állam már most is közvetett támogatásokkal segíti az egyesületeket: