Fizet Friderikusz Hajdúnak

media

Másfél hete jelentette be Friderikusz Sándor, hogy minden kapcsolatot megszakít a TV2-vel, mert 

„egy televíziós műsorkészítő, ha integer személyiség, nem tekinthet el attól a közegtől, amelyben a produktuma helyet kap, nem legitimálhat a jelenlétével olyan törekvéseket és magatartásokat, amelyeket mélységesen megvet és elítél.”

A műsorvezető felmondása két nappal az Összezárva Friderikusszal című műsor felvétele előtt történt, már álltak a díszletek, a stáb és a meghívott vendég is le volt szerződtetve. Emiatt a producer, Hajdú Péter jelentős kártérítést követel Friderikusztól, írja a Bors

„Sándorral peren kívüli egyezségre törekszünk, ő is korrektül áll ehhez. A kollégák pénzéről van szó, ennél többet nem szeretnék mondani,”

mondta a lapnak Hajdú. Hogy mennyi az annyi, nem árulta el.