Meghalt Biszku Béla

bűnügy

A Mazsihisz szeretetkórházában 94 évesen elhunyt a volt belügyminiszter, Biszku Béla. Az index értesüléseit a kórház igazgatója megerősítette. 

Az egykori belügyminiszter ellen még 2012-ben indult büntetőeljárás. 2014 májusában első fokon öt és fél évet kapott felbujtóként több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett, lőszerrel visszaélés és kommunista bűnök tagadása miatt. A másodfokú eljárás során ezt az ítéletet megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezték és az első fokú tárgyalás megismétlését kérték. A megismételt első fokú eljárás után a bíróság kimondta Biszku bűnösségét, és két év börtönre ítélte, amit három évre felfüggesztettek.