„Képesek voltak őt is tönkretenni? Ez szégyen és gyalázat, ez olyan, mintha engem kirúgtak volna a Nemzetiből. Fel fogom hívni Andy Vajnát!” – mondta Törőcsik Mari Kossuth-díjas színművész, miután megtudta, hogy Kárász Róbertet kirúgták (vagyis távozni kényszerült, mert a felére csökkentették volna a fizetését).
Törőcsik viszont most azt mondta az ACNewsnak, hogy ezt még nem tette meg, ugyanis nem tudja Andy Vajna telefonszámát:
„Sajnos még nem tudtam megszerezni Andy Vajna telefonszámát.”
Kiderült, hogy azért is felhívná, mert szerinte Vajna egyébként nem is tud az egészről: „Azért szeretnék vele beszélni, mert szerintem annyi dolga van mostanában, hogy nem tud arról, hogy kirúgták Kárász Robit. Az pedig, hogy mi folyik a tévében mostanában nem kommentálnám. Én már elmúltam 80 éves, eleget harcoltam, és álltam ki másokért. Most már inkább hagyom a fenébe az egészet, leszámítva ezt az egy dolgot.” (Borsonline)