Az FBI is kereste a szaúdi vállalkozót, akinek a Tiborczhoz köthető kastélyos cég eladta a Postabank-székházat

poltika

Három hete megírtuk, hogy egy, közvetve Tiborcz Istvánhoz köthető cég szerezte meg a Postabank régi székházát az épp feltúrt József nádor téren.

A Postabank székháza

Egy nappal azután, hogy az épületet tulajdonló kft. vezetőjénél és Tiborcznál is érdeklődtünk a dologról, az épületet eladták egy Ghaith Pharaon nevű szaúdi olajmilliárdosnak. Pharaon nevében egy jordániai ügyvéd járt el, a szaúdi férfi pedig ezzel a vásárlással már a sokadik kastélyt szerezte meg Magyarországon. Övé a seregélyesi Zichy–Hadik-kastély is.

A Heti Válasz most azt írja, nem kizárt, hogy a kormány Pharaonnak szánja a hamarosan a Budai Várba költöző Nemzetgazdasági Minisztérium épületét, ami amúgy pont a Postabank-székház szomszédjában van.

A lap azt is kiderítette, hogy Ghaith Pharaont a Forbes magazin 2008-ban a világ tíz legkeresettebb fehérgallérosa közé sorolta – és az FBI is üldözte.

Egy 2002-es francia parlamenti jelentés pedig úgy írja körül az üzletembert, mint aki kapcsolatban áll a terrorszervezetek – köztük az al-Kaida – által is használt iszlám pénzügyi hálózattal.

Kapcsolódó cikkek