Elsőként jutottak be a szocialisták az NVI-be

POLITIKA

A szocialisták szerda reggel fél hatkor már ott álltak a Nemzeti Választási Irodánál, a kopaszok sehol. Mindenki arra figyelt, hogy lesznek-e hasonló jelenetek, mint február 23-án, amikor Kubatov Gábor Fidesz alelnökhöz köthető kopasz verőemberek szállták meg az NVI épületét, és nem engedték, hogy Nyakó István elsőként lépjen be a népszavazási kérdésével.

Az MSZP-sek most arra várnak, hogy a Kúria elkaszálja-e Erdősi Lászlóné kérédsét.

Plankó Gergő kollégánk a helyszínről jelentette, hogy mikor az épülettel szembeni sarkon feltűnt egy csapat ember néhány kopasszal, mindenki zavartan nézett, hogy na, kezdődik. Erre a kopaszok röhögni kezdtek, és odakiabálták Lukács Zoltánéknak, hogy nyugi, nem oda mennek, csak egy közeli filmforgatásra. Erre a szocialisták megkönnyebbülten nevettek fel. 

Lukács Zoltán és Török Zsolt várják a nyitást

A tervek szerint most Nyakó István helyett Lukács Zoltán adja be a kérdést, ha a Kúria úgy dönt, hogy mindkét korábbi kérdést érvényteleníti. Ugyanaz az ember ugyanis nem adhat be azonos tartalmú kérdést egymás után.  Lukács már be is regisztrált, most a rajtvonalnál várja az értesítést a Kúria döntéséről. 

A februári balhéból tanulva Pállfy Ilona, az NVI elnöke úgy döntött, hogy átrendezik az NVI épületét, és a belső udvar közepére tették a blokkoló órát, amivel a népszavazási kezdeményezést hitelesíteni lehet. Így jött létre ez a kicsit szakrális, oltárszerű kompozíció.

A szabályok serint a sárga-fekete szalaggal kirakott kör szélén kell várakozni, amíg a Kúria döntése nyilvánosságra nem kerül. Ekkor a kör szélén várakozó emberek megindulhatnak középre, és ezen a ponton fog eldőlni, hogy kinek sikerül a papírját elsőként hitelesíttetni a géppel.

Lukács Zoltán ugrásra készen várja a Kúria döntését

Korábban Nyakó Istán fellebbezett a Kúriánál a Nemzeti Választási Bizottság döntése miatt, amivel a verőemberek által elkövetett jogsértések ellenére is átengedték Erdősi Lászlőné népszavazási kezdeményezését.  

A Kúria háromféle döntést hozhat.

  • Mondhatják, hogy rendben van Erdősiné népszavazási kezdeményezése, és a nő elkezdheti az aláírásgyűjtést. 
  • Dönthetnek úgy, hogy Erdősiné kezdeményezése nem megfelelő, mert a leadáskor verőemberek szállták meg a Nemzeti Választási Iroda épületét, és ezért az ő kérdését kidobják, és az ellenzéki Nyakó Istvánét továbbengedik. 
  • De azt is mondhatják, hogy sem Erdősiné, sem Nyakó kérdése nincs rendben, ebben az esetben újra be lehet adni népszavazási kezdeményezéseket.
Kapcsolódó cikkek