Az első Orbán-kormány gazdasági minisztere csütörtökön a Debreceni Egyetemen (DE) a magyar gazdaság versenyképességéről tartott előadásában a gazdasági irányváltás feltételeiként a bizalomerősítést, a korrupciócsökkentést, a tudásalapú fejlődést, a termeléstől a szolgáltatások felé fordulást, a központosítás csökkentését és a nemzetközi értékláncokba bekapcsolódást jelölte meg.
Chikán Attila a jelenlegi magyarországi unortodox gazdaságpolitika jellemzői között sorolta fel az állam gazdasági szerepének növelését, a társadalmi egyenlőtlenségek politikai kezelését, a rövid távú stabilitás előtérbe helyezését és a politikai hatalom szempontjainak prioritását.
Chikán Attila szerint az irányváltáshoz nem kell kormányváltás, a gazdasági fordulatot a jelenlegi kormány is meg tudja csinálni, ha akarja.
Kiemelte, hogy a versenyképességet tekintve drámaian romlott a helyzetünk: a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában Magyarország 144 ország között 2001-ben még a 29., 2006-ban a 38. helyre került, most a 63. helyen áll.
A vizsgált 12 versenyképességi mutató közül az intézményrendszer - amibe beleértik a kormányzat egész teljesítményét - és az üzleti tevékenység szempontjából áll a legrosszabbul az ország: a 97., illetve a 90. helyen. Megjegyezte, hogy az infrastruktúrában és a technológiai felkészültségben mért 48. hely hosszú távon reménykeltő.
„Magyarország nemzetközi megítélése 1960 óta soha nem volt olyan rossz, mint most”
- mondta a volt miniszter. Szerinte ezért nem minősítik fel az országot a hitelminősítők, hiába mondja a kormány, egyébként teljes joggal, hogy gazdasági mutatók már lehetővé tennék ezt.
Chikán Attila szerint a versenyképesség-vesztés tartós tendencia, amit nem csak a jelenlegi kormány hibái okoznak, ez a korábbi kormányoktól indult, mint ahogy van hagyománya a korrupciónak is.
Figyelmeztetett arra, hogy a politikában jelenleg uralkodó társadalomfelfogás bezárja Magyarországot az alacsony fejlettségű európai országok körébe. Úgy látja, ha nem lesz gazdaságpolitikai változás, akkor folytatódni fog az ország lecsúszása. (MTI)