A szaúdi király, Szalman jelentette be, hogy hidat emelnek a Vörös-tenger fölé, hogy összekössék a királyságot Egyiptommal.
A király arra számít, hogy ez majd felpörgeti a kereskedelmet a két szövetséges állam között. Szalman jelenleg épp Egyiptomban tárgyal, ott adta ki a hidat bejelentő közleményt is.
Azt már az egyiptomi elnök, Abdel-Fattah el-Sziszi jelentette be, hogy a hidat a szaúdi királyról fogják elnevezni.
A Vörös-tengert átszelú híd elképzelése nem most merült fel először, de a valóság addig mindig közbeszólt: meglehetősen nagy távolságot kéne így összekötni, ami logisztikailag és építészetileg sem lesz egyszerű feladat. Korábbi becslések 3-4 milliárd dolláros összköltséggel számoltak. Arról, hogy most milyen számítások készültek, nem tudni egyelőre semmit. (BBC)