Ausztria kiállítást csinálna Hitler szülőházában

Történelem

Az osztrák határmenti kisvárosban, Braunauban lévő ház, ahol Adolf Hitler született, a második világháború óta vita tárgyát képezi. Vannak, akik lerombolnák, és vannak, akik múzeumot alakítanának ki benne.

Eddig azért nem csináltak vele semmit, mert az épületben bérlők laktak, a tulajdonos nem akarta eladni a házat a kormánynak, de nemrég az utolsó is kiköltözött.

Emiatt Ausztria egy törvény megfogalmazásán gondolkozik, aminek értelmében az osztrák kormány lefoglalhatná és szabadon rendelkezhetne az épület felett.

A bécsi belügyminisztérium szóvivője szerint a törvényjavaslat valószínűleg nyáron fog eljutni a parlamentbe, addig is egy szakértői csoport gondolkozik a tervek kivitelezésén. Pontos szándék még nincsen, de a szóvivő szerint történészek nagyon szeretnék, ha valamilyen kiállítás létesülne a házban.

A szóvivő kiemelten fontosnak tartja megjegyezni, hogy akármi is lesz, törekszenek rá: az épület ne lehessen neonácik szentélye, sem a nemzetiszocializmus emlékhelye. (New York Times)