Kihirdették a nemzeti lakásvásárlói csoportokról szóló törvényt, amit kisebb módosításokkal újra elfogadtak, miután a köztársasági elnök visszaküldte azt a parlamentnek. Erről a pontosan megnevezhető cégcsoportot – a Carion Zrt.-t – helyzetbe hozó, latin-amerikai eredetű lehúzós fogyasztói csoportokat állami támogatással megtoló törvényről itt írtunk bővebben, a végleges törvényben újabb érdekességet vett észre a Portfolio.
A törvényben szerepel egy ilyen kitétel:
"A szervező igazgatósága legalább egy tagjának legalább 5 évi, a fogyasztói csoportokról szóló kormányrendelet szerinti tevékenységet üzletszerűen végző cégben vezető tisztségviselőként eltöltött gyakorlattal kell rendelkeznie. Ennek a gyakorlatnak a meglétét olyan cég jogosult cégszerűen aláírt nyilatkozattal igazolni, aki nem áll felszámolási eljárás, csődeljárás, végelszámolás vagy kényszertörlés hatálya alatt, legalább 5 éven keresztül végzett ilyen tevékenységet és eleget tett a fogyasztói csoportokról szóló kormányrendelet szerinti kötelezettségének."
Mivel ez kizárólag a Carionra és a tulajdonában álló Poligrupóra áll – a többi fogyasztói csoportos cég felszívódott, vezetőit eltiltották –, ezért ezzel a kikötéssel a kormány bebetonozta, hogy csakis a Carion vezetői (tulajdonosok: Szani János, Ötvös Géza) engedélyével, valamelyik igazgatósági tagjának beszervezésével lehet nok-ot indítani.
Szóval a kormány csinált egy új monopolpiacot egy konkrét cégnek.
A Latin-Amerikából importált üzleti modellel nyomuló, bírságolt cégcsoportra szabott törvényen egy kicsit módosított a kormány.
A kormány azt hazudja, hogy a nok nem fogyasztói csoport, pedig az. Az már most látszik, hogy melyik cégcsoport jár majd nagyon jól. Vigyázzon, aki beszáll egy ilyenbe!