Egy részeg lengyel miatt kellett terrorriadót tartani az amszterdami reptéren

külföld

A 25 éves hajléktalan férfi még szerdán azért lett gyanús, mert egy nagy darab hátizsákot cipelt a hátán az amszterdami Schiphol repülőtéren. Mikor a rendőrök át akarták vizsgálni,

poénból azt mondta nekik, hogy terrorista, ráadásul a bombakereső kutya is úgy kezdett el viselkedni a közelében, mintha robbanószert szagolt volna ki.

Erre elővigyázatosságból teljes gőzzel beindult a vészgépezet, de katonai szakértők nem találtak semmi veszélyeset a poggyászban, a hatóság pedig szerda hajnalban feloldotta a rendkívüli biztonsági zárlatot.Rendőrök őrzik a Schiphol reptérhez vezető utat a riadó után - Fotó: AFP/ANP / Michel van BergenA légi forgalomban nem volt fennakadás, és a repülőtér föld alatti vasútállomásán is menetrend szerint folyt a közlekedés. Ugyanakkor sok utas rekedt a reptéren kívül egy időre, és ugyancsak jó páran nem mehettek egy darabig az egyik parkolóba autóikhoz.

A rendőrség elküldte jelentését a történtekről az ügyészségnek, hangsúlyozva, hogy „alkoholos befolyásoltságban” mondta magát terroristának a férfi. Hogy lesz-e vádemelés az arc ellen, azt az ügyészség dönti el.

Nem meglepő, hogy a holland hatóságok nincsenek oda a hasonló poénokért, mert az országban magas a biztonsági készültség a múlt hónapban Brüsszelben elkövetett terrorista merényletek óta, melyek egyike a nemzetközi repülőtéren történt. (MTI/AP)