Szívkórházba kellett szállítani Robert Ficót

külföld

Egészségügyi kivizsgálás céljából az egyik pozsonyi kórházba, a Szív és Érrendszeri Megbetegedések Intézetébe (NÚSCCH) került csütörtökön Robert Fico szlovák kormányfő - jelentette a TASR szlovák hírügynökség.

Robert Ficónak az eredeti tervek szerint csütörtökön, újraválasztott miniszterelnökként első külföldi útjára, Csehországba kellett volna látogatnia. Mivel ezt az utat csütörtökön reggel váratlanul mondták le, egyértelmű, hogy a mostani orvosi kivizsgálás nem volt előre betervezve.Robert Fico leteszi a miniszterelnöki esküt - Fotó: AFP/Samuel KubaniAz esetről a Denník N című szlovák liberális napilap honlapján saját információkra hivatkozva azt írta, hogy a kormányfőt szívroham gyanúja miatt vizsgálják, ám a kórházba nem mentő vitte be.

Fico már kedden sem érezte jól magát, ennek ellenére még szerdán a tervek szerint bemutatták a kormány programját, de az újságírói kérdésekre azonban már nem válaszolt. A kormányfő az elmúlt két hétben csupán néhány alkalommal jelent meg a nyilvánosság előtt, ez idő alatt pedig nem szívesen válaszolt újságírói kérdésekre. (Paraméter.sk/MTI)