Eljárás indulhat Németországban az Erdogant sértegető újságíró ellen

külföld

A török kormány kérésére a német kormány felhatalmazta a német izgazságszolgáltatást arra, hogy eljárást indítson Jan Böhmermann, a ZDF Neo közszolgálati tévé műsorvezetője ellen Recep Tayyip Erdogan török kormányfő megsértése miatt.

Angela Merkel kancellár sajtónyilatkozatában külön kiemelte, hogy ez nem jelenti azt, hogy a kormány bűnösnek tartaná Böhmermannt. Sem azt, hogy állást foglalnának a vélemény-, sajtó- és művészeti szabadság határairól. Csupán azt jelenti felhatalmazásuk, hogy az ügy megítélése a független igazsgászolgáltatásra tartozik.

Ezzel párhuzamosan ugyanakkor kezdeményezte az eljárást lehetővé tevő jogszabály megsemmisítését is.

Böhmermann szatirikus műsorában egy Erdogant gyalázó verset olvasott fel, amiben

kecskebaszónak

nevezte a török elnököt. A hatályos német Btk. pedig ismeri a "külföldi államfők megsértése" tényállást, amit akár öt év börtönnel is büntethetnek. Merkel amúgy Böhmermann provokációját "szándékosan sértőnek" minősítette. (Via MTI, Telegraph)