A CBA vezetője szíve szerint egyetlen boltját se nyitná ki vasárnap, de azért persze kinyitnak a boltjaik

gazdaság

Teljesen jogosan felmerülő kérdés volt, hogyha a Fidesz-közeli vállalatlánc, a CBA tulajdonosa, Baldauf László annyira lelkesen támogatta a vasárnapi zárvatartás bevezetését, akkor most biztos nem fognak majd kinyitni a boltjaik, hogy a törvény eltörlése miatt ismét lehet. Hiszen azt is lehetett tudni, hogy Baldauf maga lobbizott is a törvény elfogadásáért.

Az Index megkérdezte most a CBA vezért, hogy mi lesz a helyzet. Egyrészt kiderült, hogy a franchise partnereik a nyitvatartási időt saját hatáskörükben határozhatják meg, a saját tulajdonukban lévő boltok esetében pedig:

"Az érdekeltségembe tartozó üzletek vonatkozásában kollégáimmal együtt alaposan megvizsgáljuk azt, hogy mely üzleteknél tudjuk megtenni azt, hogy vasárnap továbbra is zárva maradjunk. Szívem szerint egyik kereskedelmi egységemet sem nyitnám ki, de a megváltozott körülményeket – konkurens üzletláncok újranyitását - nekem is figyelembe kell vennem."

A CBA vezére korábban arról beszélt, hogy régóta van a szakmában, sok családot látott már tönkre menni a vasárnapi munka miatt.

Szerinte a nyitvatartás korlátozásának eltörlése komoly mértékben veszélyezteti a hazai tulajdonú családi és kisvállalkozásokat, akik számára a vasárnapi működés lehetősége a túlélést jelentette. A döntés hatására komoly mértékű bezárási hullám következhet be.