Az ország legelszántabb dílere képtelen volt abbahagyni az imádott munkáját, és még a házi őrizetben is terjesztett

bűnügy

A Fővárosi Főügyészség indítványára a bíróság újra előzetes letartóztatásba helyezte azt a jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelemmel vádolt férfit, aki a megalapozott gyanú szerint a házi őrizetében is napi rendszerességgel árult kábítószert.

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben egy korábbi ügyben, 2015 novemberében emelt vádat, emiatt a korábban előzetes letartóztatásban lévő férfit a bíróság még 2015 októberében házi őrizetbe helyezte.

A Budapesti VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a múlt héten, április 12-én házkutatást tartottak a házi őrizetben lévő, nyomkövető technikai eszközt viselő férfinál.

A férfi lakásán kábítószergyanús anyagokat, nejlontasakokat és porciózáshoz használható digitális mérleget találtak, ezért előállították, és kábítószer-kereskedelem miatt megint gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A vádlott házi őrizetét megszüntették, egyúttal megint előzetes letartóztatásba helyezték.

Ebben a cikkben mutattuk be, mennyire nem kifizetődő dílernek lenni.

Kapcsolódó cikkek