Matolcsy százmilliárdos alapítványai "mindent" megtesznek, hogy az állampolgárok megtudják, mire költik a rájuk bízott temérdek pénzt

POLITIKA

A Magyar Nemzeti Bank még 2014-ben és 2015-ben hozott létre 6 alapítványt, összesen 267 milliárd forintos alaptőkével. Papíron ezeknek az alapítványoknak olyan magasztos céljai vannak, mint a magyarországi pénzügyi oktatás előmozdítása, szakkönyvek kiadása és hasonlók. Eddig a gyakorlatban inkább drága luxusingatlanok megvásárlásával hívták fel magukra a figyelmet.

Meg azzal, hogy Fidesz megpróbálta átvinni az országgyűlésen, hogy az alapítványokra bízott százmilliárdok "elvesztették közvagyon jellegüket", így aztán senkinek semmi köze hozzá, hogy mire költik a nekik juttatott hatalmas összeget.

Ez végül nem sikerült.

Miután Áder János köztársasági elnök nem írta alá a törvényt, az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az alaptörvény ellenes.

Ezután, április elején Matolcsy György jegybankelnök arról beszélt, hogy teljesen félreértették őket, ők azt gondolták, hogy közvagyonból "közösségi vagyon" lett, és eszük ágában sem volt eltitkolni, hogy mire megy a pénz. Azt ígérte, hogy

"majd"

nyilvánosságra kerül minden fontos adat. Egy héttel később azt hajlandóak voltak elárulni, hogy összesen mennyi pénze van az alapítványoknak, és a pénznek mekkora része van például állampapírban.

Más, érdemi adatközlésre egyelőre nem nagyon futotta az alapítványoknak, de persze csak 1-2 éve működnek, szóval még simán eljöhet az ideje az "önkéntes" közzétételnek.

Kapcsolódó cikkek