Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtök esti gyakorlatilag azonnal legendássá vált interjút adott Kálmán Olgának az Egyenes beszédben, aminek leghíresebb pillanata az
"- Önök ezt megpróbálták eltitkolni!
- De sikerült?" - párbeszéd.
Ebben Kovács Zoltán kormányszóvivő számonkéri a VS felmondott újságíróit, hogy visszaadták-e a fizetésüket.
A hatalom képviselője, miközben hárít minden kérdést, amit a jegybank, Matolcsy György, a magyar kormány, vagy bármely más, valóban elsődleges felelős érintettségéről szól, az újságírók fizetését kéri számon.
Azokét az újságírókét ráadásul, akik közül Joób Sándor konkrétan tényleg vissza is adta a fizetését, a VS-től eddig felmondó további tizenkét ember pedig minden politikusnál és cégvezetőnél inkább vállalta a következményeket a milliárdos korrupciós botrányban.
Nem Matolcsy György, nem Száraz István, nem Szemerey Tamás, nem Polt Péter, nem a közvagyonjelleg-törvényt elfogadó fideszes képviselők mindegyike, hanem tizenkét újságíró vállalt fel eddig bármiféle felelősséget.
A magyar kormány ezek után beléjük rúg még egyet.
Új mélypont a kormányzati kommunikációban. Amikor Kálmán Olga azt mondta, hogy megpróbálták eltitkolni az MNB alapítványainak közpénzszórását, a kormányszóvivő így kérdezett vissza: „De sikerült?”
Száraz István, a félmilliárdos jegybanki támogatást kapó New Wave Media ügyvezetője nem tudott mit mondani, miközben egyik vs-es újságíró lépett ki a másik után. A távozó Joób Sándor újságíró úgy érezte, a hitelességük forgott kockán.