És nem csak azért, mert eltakartatta a házát.
A fentiek persze nem egyedülállók a magyar építőiparban, de azért segítünk a Munkavédelem az építőiparban című videóval:
Ennél kitalálni sem lehetett volna szebbet. Az MTK és Puskás Ferenc valódi magyar klubja döntheti el, hogy a balos Angyalföld vagy fejér megyei földbirtokosok örülhetnek.
Észak-koreaiak tízezrei próbálnak külföldön munkát vállalni, hogy kiszabaduljanak az elnyomás alól. De nincs menekvés. Akiknek ezt megengedik, azoktól elveszik minden keresetüket és otthon maradt családjukkal tartják őket sakkban.
A norvég tömeggyilkos korábban éhségsztrájkkal is fenyegetőzött, pedig 3 szobás cellája van, és az egyetemi tanulmányait is végezheti.
Mivel a mostani idényre 1,73 milliárd forintot kaptak. Most már ott tartanak a közpénz kreatív felhasználásával, hogy a Felcsút még egy Multikár M27C típusú takarítógépet és két Antian Carraro traktort is ebből vesz. (A tao-pénzek azok a közpénzek, amikről törvény mondta ki, hogy nem minősülnek annak.)
A miniszterelnöknek meg kellene magyaráznia, mi köze van a hatvanpusztai birtokhoz, amihez feltűnően sok szál köti. Egy kutyás fényképpel kezdődött, de a történet már rég nem egy félszemű kuvaszról szól. A riport, aminek forgatása közben bajba kerültünk Felcsúton.
Annyit segítünk, hogy stadion.