A gazdasági újságírás királya 20 éven át minden idényben feltett 20 fontot arra, hogy a Leicester City nyeri a bajnokságot, kivéve most

sport

John Micklethwait évek óta a Leicester City hithű drukkere, és bár a csapata most mindenkit meglepve bajnok lett, neki nem felhőtlen az öröme.

John Micklethwait az Economist főszerkesztőjeként ugyanis 20 éven át minden idényben feltett 20 fontot arra, hogy bajnok lesz a csapata. Londoni irodájának fala televolt a fogadószelvényekkel.

A főszerkesztő azonban 2015 elején komoly állásajánlatot kapott: Amerikába hívták, a Bloomberg főszerkesztőjének. Ő pedig elvállalta a felkérést, és kiköltözött New Yorkba.

És ebben az idényben nem is tette fel a szokásos 20 fontját a Leicester Cityre.

Micklethwait úgy tekintett a dologra, mintha megspórolt volna 20 fontot, azaz kb. 8 ezer forintot.

A csapata azonban épp most lett biztosan bajnok, ugyanis a Tottenham nem tudta megverni a Chelsea-t.

Mivel a fogadóirodák az idény elején 1 az 5000-hez esélyt adtak a Leicester győzelmének, most abból a 20 fontból 100 ezer fontot kapna vissza Micklethwait, ez pedig mai árfolyamon majdnem 40 millió forint. Persze bizonyára a Bloomberg főszerkesztőjeként is jók keres, de azért mégis.

Micklethwait erről az egészről írt egy nagyon érdekes cikket, amiben főleg a valószínűségről beszél. Az írást a Bloomberg View-n lehet elolvasni.

Kapcsolódó cikkek