Innen szép veszíteni: a kieső Felcsúté volt az egyik legdrágább játékoskeret

futball

A Futballsznob számolta ki, hogy az NB I-ben a Puskás Akadémia játékoskerete volt a negyedik legdrágább az FTC, a Videoton és a Debrecen mögött.

Sőt, a Felcsút csak a harmadik, ha azt vesszük, hogy a Debrecenben 29 játékos van, a miniszterelnök falujának csapatában meg csak 25 focista játszik.

Ez azért érdekes, mert a két legdrágább játékoskerettel rendelkező csapat végzett az első két helyen, míg a Felcsút kiesett.

Eközben egyébként a Paks, ami a legtöbb hazai nevelésű játékost foglalkoztatja, a második legolcsóbb kerettel a középmezőnyben végzett (és a bajnokság felénél még ezüstérmes is volt).

A nézők egyébként továbbra sem kíváncsiak a magyar focira.