Négy hónap után sincs nyoma az eltűnt szocialista képviselőnek

bűnügy

A rendőrség teljes körűen átvilágítja azt a cégláncot, amibe a négy hónapja eltűnt zuglói szocialista önkormányzati képviselő, Sápi Attila cége is tartozott, írja a Magyar Nemzet. A lap értesülései szerint Sápi örzővédő cége ugyan szerepelt a NAV adóslistáján, a százmillió forintos köztartozást valójában nem ő, hanem alvállalkozói halmozták fel, csak az időközben megszűnt cégek helyett az övén próbálták behajtani az adósságot.

Sápi, akit 2014-ben választottak önkormányzati képviselőnek Zuglóban - hét szavazattal győzte le a fideszes államtitkár, Szathmáry Kristóf traffik- és vasárnapizárvatartás-ügyben is igen aktív édesanyját, Szathmáry-Jähl Angélát - 2016. január 5-én tűnt el:

melegítőben, sportcipőben indult el otthonából, majd betért egy közeli kocsmába, ahol eltöltött egy negyed órát. Azóta senki se látta.

Eltűnését élettársa csak öt nappal később jelezte. A rendőrség azóta átvizsgálta Sápi ügyfélkörét, de nem talált gyanús kapcsolatot. A Magyar Nemzet értesülései szerint a rendőrök nem zárják ki, hogy Sápi ismerősei többet tudnak annál, mint amit a hatóságoknak eddig elárultak.