Rékasi Károlynak az egészségügyi állapota miatt ki kell szállnia a Barátok köztből

tévé

A sorozat közleménye szerint Rékasi Károly jelen egészségi állapota miatt nem tud részt venni a sorozat munkájában.

A színész tavaly júniusi motorbalesete utáni gyógyulási folyamata és rehabilitációja a történetvezetésében kezdetben nem okozott fennakadást, de a februári műtétje már igen.

Ugyan a készítők a történetet a színész állapotához igazították, és vártak, hogy meggyógyuljon, de az adott helyzet már tervezhetetlenné teszi a színész sorozatban való munkáját.

Közölték, hogy a produkciónak fontos Rékasi egészsége, így a teljes gyógyulása után tudják foglalkoztatni, addig a munkaviszonyát fenntartják. (hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek