Kedd délelőtt bejelentették, hogy
öt mélygarázst fúrnak a budai vár alá.
Eddig kicsit kevesebbről volt szó, március végén például csak négyről. De kell az öt, mert csökkenteni szeretnék a Várban a gépkocsiforgalmat, és az oda költöző minisztériumok (például Orbán Viktor irodája) is gerjesztik majd a forgalmat.
A Várkert alatti mélygarázs már készen is van, júniusra kész lesz a Csikós-udvar alatti, és aztán három kell már csak.
Erről a Nemzeti Hauszmann Terv Társadalmi Testületének keddi, hatodik ülésén beszélt a Forster Központ elnöke, Sárváry István.
L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt beruházásokért felelős államtitkára ugyanott bejelentette: május 20-án tartják a lovarda, a Főőrségi épület és a Stöckl-lépcső alapkőletételét.
Rekonstruálják a lovardához tartozó istállókat és a Karakas pasa tornyát is. 2018-ra kész is lesz az egész.