Kíméletlenül faragják egymást a Barcelona akadémistái

foci

Hosszú interjút adott a Nemzeti Sportnak Tajti Mátyás, a Barcelona ifistája, aki 2014 óta edződik a katalán klub La Masia néven ismert akadémiáján, és most is csak érettségi kötelezettsége miatt van Magyarországon. A Puskás Akadémia fiatal tehetségét két éve hívta a Real Madrid is, de inkább a katalánokhoz igazolt.

Tajti egy ideig sok lehetőséget kapott, míg nem egy sérülés miatt kiesett a csapatból, és aztán nehezen is verekedte magát vissza. Hiába jött újra formába, a keret folyamatosan bővült, és "hatan lettünk a csapatban ugyanarra a posztra". Az interjúból az derül ki, hogy kíméletlen harc zajlik a játéklehetőségekért, a fiatalok között nem is igazán van barátság, és a lelkekkel az edzők sem foglalkoznak túl sokat.

Az idedegenbeli meccseknél például csak az utolsó pillanatban, indulás előtti reggel tudják meg a játékosok, ki utazhat és ki nem. "Huszonhat játékos úgy gurul be a bőröndjével, hogy nem tudja, ki megy és ki marad otthon. Megalázó, amikor valaki ott és akkor tudja meg, hogy kimaradt, és gurulhat haza a bőröndjével."

A beilleszkedés sem volt könnyű, már az első hónapjaiban fúrták a csapattársak. Tajti szerint ezen a szinten már nincs haverkodás, "nem fogadják el egymást a csapattagok, jóformán már benne van a kés a hátadban."

Forrás

Hamar megtanulta, hogy az érzelmeknek nincs helye a pályán. "Volt egy meccsem, amelyen nagyon gyengén ment a játék. Másnap rettentő rosszul éreztem magam. A többiek látták rajtam, de ahelyett, hogy segítettek volna, csak rontottak a helyzeten. Ebből megtanultam, hogy nem szabad kimutatni az érzelmeimet."

Az őrült verseny miatt kirobbanó formában sem garantált a kezdőbe kerülés, az edzők is csak azzal bíztatják a játékosokat, hogy teljesítsenek magas szinten, és előbb-utóbb lesz eredménye.

Tajti elmondása szerint a kinti közeg olyan, hogyha egyszer hibázol, tizenhat helyről csesznek le érte, és sok időbe telik, amíg az új fiúk le tudják vetni magukról ezt a terhet. Ebben általában a menedzserek segítik az ifjoncokat.

A fiatal játékos célja, hogy a német, angol vagy a spanyol bajnokság jobb csapatainak egyikében minél előbb meghatározó játékos legyen. Erre a Barcelonánál kevés esélyt lát, a B csapatnál pedig maximum egy évet töltene el, mert karrier szempontból fontos, hogy mielőbb első csapatnál edződjön. (Nemzeti Sport)