Április elején robbant ki a Kiss László-ügy, ekkor derült ki, hogy az úszókapitányt 1961-ben két társával elítélték azért, mert lakásukra csaltak és megerőszakoltak egy nőt. A botrány miatt Kiss lemondott posztjáról, de végig azt állította, hogy az 1961-es ítélet nem felel meg a valóságnak. Kiss mellett kiállt az Magyar Úszó Szövetség vezetése is. Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke azt nyilatkozta, hogy Kiss László neki az ártatlanságát bizonygatta.
Most az RTL-nek megszólalt Takáts Zsuzsa, aki az 1961-es ügy áldozata volt. Ő tette a feljelentést is. Bár korábban arról pletykáltak, hogy a nő meghalt, sőt maga Kiss is úgy tudta, hogy áldozata már nem él. Takáts most is azt állítja, hogy Kissék 50 éve megerőszakolták.
A nővel készült részletes interjút holnap mutatja be az RTL.