Vasárnap ünnepli 90. születésnapját David Attenborough brit dokumentumfilmes és szerkesztő, többek között az Élet a Földön sorozat készítője.
Attenborough 1952-ben ment dolgozni a BBC-hez, és a következő évben látszott először a képernyőn, az Állat, növény, ásvány? című vetélkedő műsorvezetőjeként. 1965-ben lett a BBC 2-es csatornájának vezetője.
Első nagy természetfilmsorozatát 1979-ben készítette. Ez volt az Élet a Földön, amit azóta az egész világon bemutattak, sokszor ismételték az MTV-n is. De nem csak természetfilmekkel foglalkozott, évekig ő volt a producere például az angol királynő karácsonyi beszédeinek is.
2002-ben a BBC szavazós műsorában őt választották meg minden idők 63. legjelentősebb brit személyiségének.