Kiakadtak a svéd médiacégek, mert kormányuk a Facebookkal gazsulál

INTERNET

Több mint kéttucat svéd médiacég (rádiók, tévék, lapkiadók) vezetői írtak alá tiltakozó jegyzéket, amelyben azt követelik a svéd kormánytól, hogy álljon ki az internet semlegessége mellett, és ne a Facebook sikeréért dolgozzon.

A cégvezetők azon akadtak ki, hogy az állami tulajdonban lévő Telia nevű telekomcég az ügyfeleinek ingyen adja a Facebook tartalmait.

A cégek szerint ez egyszerre sérti üzleti érdekeiket és a sajtószabadságot is.

Hiszen így a Facebook felé fordulnak még inkább a fogyasztók, ahelyett hogy közvetlenül náluk keresnék a híreket. Másrészt egyre inkább az lesz a hír, amit a Facebooknál annak tartanak.

A svéd sajtószabadság 250 éves hagyományára hivatkozva, és az egyenlő esélyek nevében követelik, hogy a kormány mondassa fel e rendszert a telekomcégével. (sverigesradio)