Április 29-én 1,2 milliárd forint értékű forgóeszköz hitelről kötött szerződést egymással a TV2 és a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alatt működő Eximbank. A hitelkérelemről korábban már beszámolt a Heti Válasz, de a szerződés részleteiről most a Népszabadság adott hírt.
A lap szerint a megállapodás kifejezetten a televízió működtetésére vonatkozik, és a tévé részéről Andy Vajna tulajdonos-kormánybiztos, a bank oldaláról pedig Puskás András, a bank vezérigazgató-helyettese ellenjegyezte.
Puskás Rogán Antal alpolgármestere volt, amíg ő vezette a belvárost, és ugyanabban a lakóparkban lakik, mint az azóta miniszterré avatott Rogán. A döntés előtt pár nappal rendelkezett a kormány arról, hogy a továbbiakban Rogán minisztériuma, a Miniszterelnöki Kabinetiroda foglalkoztatja majd Vajnát, mint kormánybiztost.
Vajna a tévé megvásárlásához egyszer már kapott 6,72 milliárdot az Eximtől, korábban a Világgazdaság pedig azt írta, hogy az (akkor még állami kézben lévő) MKB is szerepet vállalhatott a tévé megvásárlásában.
A filmügyi kormánybiztos bukja a titkárságát is, amit eddig Lázárék biztosítottak neki.
A TV2 megvásárlásában az Eximbank segített a filmügyi biztosnak.
Az éppen szétszedés alatt álló MKB is adott Vajnának a húszmilliárdos tévévásárláshoz, nem csak az Eximbank. Az MNB alelnöke szerint érdek, hogy az MKB szanálás alatt is hitelezzen.