Telefonon beszéltünk hétfő délelőtt Aczél Endrével. Megtudtuk, nem törölte le magát a Facebookról, hanem, ahogy mondta, “meghekkelték”, nem tud belépni.
Aczél azt mondta, nem akar már nyilatkozni az esetről, kirúgták a Népszabadságtól, és attól tart, máshonnan is kirúgják, miközben “csak a kétségeinek adott hangot”. “Gondolkodó filosz vagyok”, mondta Aczél, akinek ellentmodások tűntek fel a periratokban, szerinte csak ezeket vetette fel. “Páriává lettem” - mondta.
Kiderült, hogy a “szeretett kefélni” kommenttel
nem a később az RTL Klubon nyilatkozó Takáts Zsuzsannára gondolt.
“Ott mellélőttem”, mondta. Amikor a kommentek születtek, akkor azt lehetett tudni, hogy az áldozat már meghalt, az ügy körülményei alapján pedig Aczélnak egy néhány évvel korábban történt eset ugrott be. Amikor a témáról vitatkozott, egy másik ügyre gondolt. Ezek miatt a kommentek miatt vált meg tőle a Népszabadság.
Az uszodában a hatvanas években otthonosan mozgó Aczél szerint rengeteg hasonló eset történt, ezek nagy részében mégsem történt feljelentés - szerinte azért, mert ezek valójában nem erőszakos esetek voltak, hanem csinos fiúk és csinos lányok közötti csábításról volt szó.
A “zuhanyhíradóban” a tizenéves Aczél rendszeresen hallott a nagyobb fiúktól történeteket a "hódításokról". Kérdésemre, hogy lehet, hogy a fiúk egymás között így beszéltek erről, de a lányok lehet, hogy máshogy látták ezt, Aczél azt mondta, ez biztosan így van.
Vagy legalábbis elérhetetlenné vált az oldala azután, hogy Takáts Zsuzsanna megszólalása után újrakezdte az áldozathibáztatást Kiss László erőszakolós ügyében.
A publicista szerint a sztárúszók olyan csinosak voltak, hogy nem lehetett szükségük nemi erőszakra.