Barack Obama, hónapokon belül leköszőnő amerikai elnök még hivatala idején ellátogat Hiroshima városába, ahol az amerikai legierő 1945-ben a történelem eddigi legsúlyosabb nukleáris támadását hajtotta végre.
Obama egy hetes - Vietnámot is érintő - ázsiai látogatása idején, május 21. és 28. között utazik a japán városba. Ezzel ő lesz az első amerikai elnök, aki hivatali ideje során ellátogat az atomtámadás sújtotta településre.
1945. augusztus 6-án 140 ezer ember halt meg a támadásban Obama Shinzo Abe japán miniszterelnökkel közösen látogat el Hiroshimába. A Fehér Ház erről szóló közleményében jelezte azt is, hogy a látogatás nem jár együtt az Egyesült Államok hivatalos bocsánatkérésével.
Ben Rhodes, az elnök kommunikációs tanácsadója Twitterén azt írta, hogy az Egyesült Államok továbbra is "büszke azokra, akik harcoltak és kiálltak országukért a II. világháború során". Obama fejet hajt majd a háború ártatlan áldozatai előtt, de "nem fogja újranyitni azt a kérdést, vajon helyes volt-e atomfegyvereket bevetni a világháború végén", ehelyett a két ország közös jövőjére fókuszál majd. (BBC)